Ősidőktől kezdve hasonlóképpen éreztek az emberek. A tavasz a természet megújjodása, mely reményt hoz többek közt a bőségesebb, változatosabb táplálékra. Nem véletlen, hogy a pogány időkben az új évet is tavasszal ünnepelték szerte a világon. A húsvét tehát a tavaszköszöntés igazi nagy ünnepe is.
A húsvét ünnepléséről már a II. századból vannak adatok, népszokásaink tehát részben vallási, részben pedig pogány eredetűek. Ezen túlmenően húsvét a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, hisz ezen a napon ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását. Az ősi, pogány újévi ünnepkörnek ma is meglévő, részben átértelmeződött változata.
Mozgó ünnep, vasárnapja a tavaszi napéjegyenlőséget (márc. 21.) követő holdtölte utáni első vasárnapra esik, így március 22-e és április 25-e közötti időben van.
A húsvétot megelőző nagyböjt utolsó hete a nagyhét, mely virágvasárnappal kezdődik és húsvétvasárnappal ér véget. Virágvasárnappal indul a húsvéti ünnepkör. Ezen a napon Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékére az emberek barkaággal mentek a templomba. Az egyházban a nagyhét rendeltetése, hogy megemlékezzünk Krisztus szenvedéseiről. Ezen a héten ér véget a 40 napos böjt, és újjászületik a természet. A nagyhét csütörtökén - nagycsütörtökön - megszűnik a harangozás: - "a harangok Rómába mennek" - közismert szólás szerint, legközelebb nagyszombaton szólalnak meg újra. Ez a nap egyben Jézus szenvedésének kezdete is.
Nagypéntek Jézus kereszthalálának emléknapja, a legnagyobb böjt és gyász ideje. A pénteki napot általában szerencsétlennek vélték. Ilyenkor tiltották az állattartással és földműveléssel kapcsolatos munkákat, nem szítottak tüzet és nem sütöttek kenyeret sem.
Nagypénteken hajnalban volt szokás a patakra menni és abban megmártózni. Aki ezen a napon folyóvízben megmosakodott az egész évben szerencsésnek mondható volt - tartotta róla a hiedelem.
Húsvét megünneplése már nagyszombat délutánján megkezdődik. Ismét megszólalnak a harangok, ekkor ér véget a nagyvennapos böjt, a hústól való tartózkodás - innen származik az ünnep magyar elnevezése is.
A nap legfontosabb eseménye a templom keresztelővizének megszentelése volt. Azt tartották erről a vízről, hogy akit először ezzel az "új vízzel" megkereszteltek, egész életében szerencsés lesz. Húsvét vasárnapján is fontos szerepe volt a víznek. Úgy tartották, aki hamarabb merít vizet, az lesz a szerencsés. Szokás volt még piros tojást tenni mosdóvízbe és arról mosakodni, hogy az egész család egészséges legyen. A régi húsvét legszebb eseménye volt az ételszentelés.
A délelőtti misére gondosan előkészített, kendővel letakart kosárral mentek a hívők, húsvéti sonkát, bárányt, kalácsot, tojást, sőt még bort is vittek megszenteltetni a templomba. A pap megáldotta az ételeket. A hosszú böjtölés után ezeknek az ételeknek az elfogyasztásával kezdődött újra a húsfogyasztás, a "hús vétele".
A húsvéti ételszentelés egyes falvakban még máig is élő hagyomány. A megszentelt ételek maradékához is sokféle képzet kapcsolódott: pl. a szentelt kalács maradékát a tyúkoknak adták, hogy sokat tojjanak. Szokás volt az is, hogy a megszentelt tojást a család közösen fogyasztotta el, azért, hogy ha eltévednének jusson eszükbe, hogy kivel ették a húsvéti tojást és hazataláljanak.
Az ünnep egyik dísze és egyben "kenyere" a cifrára fonott nagy kalács. Alapja szinte egyugyanazon kelt tészta, amit a különböző népek eltérő hagyományaik és vérmérsékletük szerint ízesítenek, fűszereznek, díszítenek.
Az ünnep szinte áldozati eledele a húsvéti bárány, amely Krisztust jelképezi. Végül a legrégebbi eledelek közé tartozik a tojás, ami az élet és újjászületés jelképe. Ahogyan a tojásból új élet kel ki, úgy támad fel Krisztus is a sírjából, az emberek megváltására. A sonka a parasztélet gazdasági és kultikus rendje következtében vált már igen régen jellegzetes húsvéti eledellé.
Húsvéthétfő a locsolkodás ideje. "Föltámadt Jézus, mondják az írások, Vízöntő hétfőre buzognak a források" - szólt a népi rigmus. A víz tisztító, termékenységvarázsoló erejébe vetett hit az alapja a húsvéti locsolkodásnak. Valamikor nagyon régen vízbevető, vízbehányó hétfőnek is nevezték. Sok szomszédos országban ismeretlen a húsvéti locsolás, illetve egyes szomszédos népeknél a lányok megvesszőzése foglalja el az öntözés helyét. A locsolás és a vesszőzés egyaránt félig mágikus és félig tréfás céllal történt. A locsolás és a vesszőzés jutalma egész magyar nyelvterületen a piros vagy hímes tojás.
Az ünnep hangulatához - különösen a gyerekek körében - hozzátartozott és tartozik ma is a piros tojás. A piros színnek bajelhárító hivatása volt, a későbbi szemlélet Krisztus vérét látta benne. A piros tojás ajándékozása nagyon régen, eredetileg a keresztszülők kötelessége volt, hogy emlékeztessék vele keresztgyermekeiket a megváltás örömére.
A tojást hozó húsvéti nyúl hagyománya feltehetően német nyelvterületről terjedt el. A szapora nyúl - a tojás mellett - a termékenységet szimbolizálja. A tojás átmenet a nemlétből a létbe. Feltehetően ezért tették meg a tojást az emberek az élet keletkezésének, a születésnek, a termékenységnek, az újjászületésnek, egyáltalán magának az életnek a jelképévé. A hímes tojásnak megkülönböztetett bűverőt, varázserőt tulajdonítottak.
A tojás héját díszítő rajzolatokat hatásosnak vélték különböző bajok és rontó hatalmak elhárításában. A húsvéti tojás (régen újévi) akár szentelt, akár nem, olyan szimbolikus, bűverővel rendelkező tárgy, melyet azért ajándékoztak, fogyasztottak, hogy megvédjen bajtól, betegségtől és hogy béke és boldogság uralkodjék abban az évben is.
A fehérvasárnap a húsvétot követő vasárnap - az ünnepléssorozatok utolsó napja, mikor jellegzetes szokás volt a komálás vagy mátkálás. Ilyenkor a komatál körül sokszor életreszóló barátságok születtek.

Mi is kerüljön hát az ünnepi asztalra? - természetesen elengedhetetlen a kalács, sonka, tojás, és ha a húsfélén gondolkozunk, akkor próbáljunk ki a hagyománynak megfelelően egy bárányból készült ételt.

Olvasd tovább eredetiben(receptekkel) itt: http://www.elelmezesvezetok.hu/1999-03-07.htm