Miért április elseje a "Bolondok napja"?
Április elseje a bolondság, a tréfálkozás napja.
Ilyenkor sok minden megengedhető, és az ötletes tréfákon nem illik megsértődni. Persze, mindennek van határa, és nem jó, ha a bolondozás durvaságba torkollik. Ám a jól irányzott poénok frissítően hatnak az emberre. És azt vajon tudod-e, hogy honnan származik az áprilisi tréfálkozás szokása?
Végre itt az április, ami a szerelem és a bolondozás hónapja. Ezt az időszakot az ókori rómaiak Vénusz istenasszonynak szentelték, mert a naptárt megreformáló Julius Caesar a saját családjának ősanyját tisztelte benne.
 Vénusz járulékos mellékneve pedig "aprilis" volt, amely szó a latin "aperire", "megnyitni" igéből ered. Mivel a szerelem istennőjéről van szó, a "megnyitás" eredetileg a szülés aktusára vonatkozott, de naptári fogalomként később úgy magyarázták, hogy a konzulok április elsején nyitották meg hivatalosan az esztendőt.
Egy másik forrás szerint az áprilisi tréfálkozás eredetét Franciaországban kell keresnünk. A régi francia naptár szerint az esztendő április 1-jén kezdődött. Ezen a napon ősi szokás szerint az ismerősök ajándékokkal lepték meg egymást. IX. Károly király 1564-ben azt a rendeletet hozta, hogy az esztendőnek onnantól fogva január 1-jén kell kezdődnie. Így az ajándékozások időpontja is áttolódott január elsejére, de a régi évkezdet még sokáig kísértett az emberek emlékezetében. Eleinte április 1-jén is küldözgettek ajándékokat egymásnak, majd - tekintettel a kettős költségre - az április elseji ajándékozgatás átalakult: értékes meglepetések helyett inkább tréfákat küldtek, s végül kialakult az a szokás, hogy a hamis évkezdetet hamiskodással, vagyis bolondozással ünnepelték meg.
Talán az egyik legrégebbi tréfát Toulouse grófja, XIV. Lajos francia király fia eszelte ki. Áldozatul Gramont márkit választotta. Március 31-ének éjszakáján, mialatt a márki aludt, a gróf cinkosaival kilopatta a ruháit. Minden egyes darabot felfejtettek, majd újra összevarrtak, de szűkebbre. Reggel a márki fel akarta húzni a nadrágját, de nem fért bele. Riadtan nyúlt mellénye után, ám nem tudta begombolni. Ugyanígy járt a kabátjával is. Javában küszködött, amikor rányitotta az ajtót az egyik cinkostárs: "Az istenért, márki, mi történt önnel? Egészen meg van dagadva!" A márkiról gyöngyökben hullt a veríték, hogy miféle furcsa és borzasztó betegség üthetett ki rajta. Orvosért futtattak, az orvos pedig - aki szintén beavatott volt - megvizsgálta, receptet írt és gondterhelten távozott. Elszaladtak a recepttel a gyógyszerészhez, aki visszaküldte, hogy nem érti. Nem is érthette, mert ez volt ráírva latinul: "Accipe cisalia et dissue purpunctum". Vagyis "Végy ollót, és vágd fel a mellényedet!"
Hogy a márki miképp reagált az ugratásra, azt ma már nem tudhatjuk. Az viszont örök érvényű igazság, hogy másokon nevetni könnyebb, mint magunkon - még áprilisban is.
***
Mint azt Supka Géza Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek című könyvéből megtudhatjuk, sok találgatás van eredetéről, ám egyik sem meggyőző. E napnak világszerte sok elnevezése van. Angliában "All fools Day" (minden bolondok napja), Franciaországban "poison d'Avril" (Áprilisi hal), Olaszországban hasonlóan "il pesce d'aprile", Németországban "Narrentga" a neve. Úgy, mint nálunk, a szláv területen is egészen az újabb időkig ismeretlen volt ez a szokás. Tulajdonképpen Németországban is csupán 1631 óta ismerik.
***
Talán az óitáliai Saturnaliákból származott középkori bolondünnepre lehetne visszavezetni, amelyet a középkorban "festa stultorum" vagy "follorum" néven emlegettek. Az egyetlen hiba ezzel a megoldással, hogy ezt a bizonyos napot - melynek első nyomait a 12. században fedezhetjük fel - december 28-án (az Aprószentek ünnepén) vagy újév napján ülték meg. Ezenkívül sok összefüggést találhatunk a két ünnep között.
A bolondünnepen ugyanis a diákgyerekek gyerekapátokat, gyerekpüspököket és gyerekpápát választottak, akik a templomokban rendszeres liturgikus szolgálatot végeztek és körmeneteket tartottak. Azonban minél szabadosabb formát öltött az ünnep, annál durvább szövegű dallamokat énekeltek hozzá.
A pápák, püspökök, a francia és a spanyol zsinatok már a 13. század óta tilalmazták ezt a vallást gyalázó szokást, amely ezek ellenére fennmaradt, s a Sorbonne-nak 1544-ben újabb tiltó rendszabályokat kellett kibocsátania, s még a dijoni parlament is foglalkozott vele 1552-ben. Annak ellenére, hogy az újévi és április elsejei bolondnap közötti összefüggés kétes, feltűnő, hogy az utolsó franciaországi tilalmakkal körülbelül egy idõben, 1538-ban jelentkezik német földön egy furcsa népszokás, amely talán átmenetet jelenthetett a két nap között.
Az említett évben ugyanis az augsburgi országgyűlés április elsejére nagy valutarendezést tűzött ki, s a bennfentesek óriási spekulációkat akartak végrehajtani. S amikor aztán a valutareform mégis elmaradt, a spekulánsok ráfizettek manipulációikra, s közröhej tárgyává lettek. Ettõl fogva ezt a napot német területen "az elbolondítás napjaként" emlegetik.
***
Tudósok úgy tűnik, megfejtették az április tréfa lélektani hátterét.
Egyszerűen arról van szó, hogy az emberek szeretnek borsot törni mások orra alá anélkül, hogy annak valamilyen komolyabb büntetés lenne a vége. Erre pedig akkor van lehetőség, ha van egy olyan nap az évben, amikor ezt az ember megteheti minden következmény nélkül.
Egyszóval, az áprilisi tréfa azt az érzést kelti az emberben, hogy sikerült valakit rászedni anélkül, hogy minket bármiféle kár érne.
Ekkor a rászedett ismerős úgy érzi, hogy a bolondját járatják vele. Így aztán nyugodtan nevezhetjük őt április bolondjának.
Pontosan nem lehet tudni, hogy mikor jött szokásba ez az elnevezés. Egyes források szerint 1618-ban tűnt fel először Németországban. Más források pedig azt mutatják, hogy csak 1631-ben kezdték el használni ezt a kifejezést a megtréfáltakra.
Mindenesetre az biztos, hogy használata a Gergely naptár bevezetésével lett általánossá.
1584-ben a német területeken az újév napját április 1-ről január 1-re tették át, ami sokaknál okozott keveredést. Azok akik, a régi dátum szerint április elsejére kaptak szilveszteri meghívást, nem hittek a fülüknek és így csak tréfának vették a dolgot.
A régi Germániában az áprilisi tréfa a tavaszi szokások közé tartozott. Szegény bolondot a tél jelképének tekintették, s úgy tartották, hogy a tavasz bármit megtehet vele, amit csak akar. Nem kételkedünk benne.
A rómaiak kisebbfajta, fogalmazzunk finoman úgy, hogy bulikat csaptak ezen a napon Vénusz istennő tiszteletére.
A magyar gazdák régi előírásai szerint a méheket április elsején, lehetőleg szerdán vagy csütörtökön kell kiereszteni első röptükre. Így garantáltan szorgalmasak, kövérek és elevenek lesznek abban az esztendőben.
Tehát hajrá méhek, és továbbra is éljen április elseje! Ja, azt mondtam már, hogy lóg a cipőfűzöd?
Forrás: http://www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/kivklub/html
és
http://www.sulinet.hu
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
